Keresés a Bibliában

2A mint nékünk előnkbe adták, a kik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az ígének: (Mát 5,3) 3Tetszék énnékem is, ki eleitől fogva mindeneknek szorgalmasan végére jártam, hogy azokról rendszerint írjak néked, jó Theofilus, (Csel 1,1) 4Hogy megtudhasd azoknak a dolgoknak bizonyosságát, a melyekre taníttatál. (1Pét 2,19; Mát 5,11) 5Heródesnek, a Júdea királyának idejében vala egy Zakariás nevű pap az Abia rendjéből; az ő felesége pedig az Áron leányai közül való vala, és annak neve Erzsébet. (1Krón 24,10) 6És mind a ketten igazak valának az Isten előtt, kik az Úrnak minden parancsolataiban és rendeléseiben feddhetetlenül jártak. (Jak 5,1.2) 7És nem volt nékik gyermekük, mert Erzsébet meddő vala, és mind a ketten immár idős emberek valának. (Ésa 65,13.14) 8Lőn pedig, hogy mikor ő rendjének sorában papi szolgálatot végzett az Isten előtt, 9A papi tiszt szokása szerint reá jutott a sor, hogy bemenvén az Úrnak templomába, jó illatot gerjesszen. (2Móz 30,7) 10És a népnek egész sokasága imádkozék kívül a jó illatozás idején; (Róm 12,14-17;Csel 7,60) 11Néki pedig megjelenék az Úrnak angyala, állván a füstölő oltár jobbja felől. (Ruth 4,18-22;1Móz 38,18.29.30)

KNB SZIT STL BD RUF KG